A teljesítmény ünneplése helyett ma az áldozati identitás a divat. Pedig a nemzetállamok sikere a jövőben is azon áll, képesek-e felépíteni a tehetség arisztokráciáját. Van mit tanulni a 19. század porosz, francia és brit közintézményeitől vagy éppen a császári Kínától – vallja a The Economist sztárújságírója.
1958-ban Michael Young brit szociológus megjelentetett egy látomást The Rise of the Meritocracy (a meritokrácia felemelkedése) címmel. Fiktív elbeszélésének középpontjában egy olyan világ állt, ahol a politikai és gazdasági vezetőket kizárólag képességeik és szorgalmuk, nem pedig társadalmi hátterük és vagyoni helyzetük alapján választják meg. Young nem idealizálta ezt a világot, épp ellenkezőleg: azt vallotta, hogy ha másnaptól bevezetnék a rendszert, a „szakértők uralma” legkésőbb a 2030-as évek elején szükségszerűen felkeléshez vezetne. A szélsőbaloldaltól a plebejus jobboldalig pontosan ezt látjuk és tapasztaljuk ma – állítja a The Economist szerkesztője.
Adrian Wooldridge hiteles krédóval rendelkező, régi vágású újságíró. Tíz nagy sikerű kötet szerzője, jobboldalisággal épp nem vádolható, ám kíváncsisággal igen – The Right Nation címmel ő jegyezte az amerikai konzervativizmusról valaha született egyik legtartalmasabb könyvet –, s az írásaira mindig érdemes odafigyelni. The Aristocracy of Talent (a tehetség arisztokráciája) című könyvében annak jár utána, mi a tehetség szerepe a 21. századi folyamatokban.
Bár a meritokrácia fogalmát Young ismertette meg az angolszász nyilvánossággal, az ideát a demokráciával szemben erősen gyanakvó Platónig vezethetjük vissza. Ő írt először a filozófus királyok alkotta kormányzó osztályról, s már a császári Kína is vizsgát vezetett be a legtehetségesebbek felkutatására. Később a felvilágosodás Európa-szerte erősítette a meritokratikus gondolatot, a tengerentúlon Thomas Jefferson kifejezetten megkülönböztette a gazdagságon alapuló mesterséges és a tehetségen alapuló természetes arisztokráciát. Wooldridge szerint a világ azóta kiábrándult a meritokráciából, ami a jobboldalon a brexitnépszavazásban vagy Donald Trump megválasztásában, a baloldalon az „előjogok” elleni jakobinus hevületű őrjöngésben érhető tetten. Az ok, hogy a vezetői kiválasztás során a fontos intézmények sosem tudtak felülkerekedni saját vakságukon, és akut egyensúlytalanság alakult ki az arisztokráciát adó tíz–negyven százalék, valamint a többség képviselete között. Az USA harmincnyolc legjobb egyeteme ma több hallgatót vesz föl a társadalom leggazdagabb egy százalékából, mint a maradékból összesen.
Én nem a Tiszával vagy Magyar Péterrel vitatkozom, hanem a gazdáival Brüsszelben – mondja Orbán Viktor. A miniszterelnök értékelte a választás előtti politikai helyzetet, de az új harcmodorról, a magyar futball esélyeiről és személyes pályájáról is szót ejtett. Exkluzív interjú.
A globalizáció optikai csalódása, hogy a világot irányító ipari és technológiai rendszerek semlegesnek, személytelennek tűnnek. A kikötői daruk vagy a légiirányító panelek nemcsak technikai infrastruktúrák, hanem kulturális kódok is, a modernitás hatalmi struktúrái, amelyekre nem csak akkor kellene figyelnünk, amikor meghibásodnak.
Hortobágyi T. Cirill főapát szerint a klímaváltozás játszhatott szerepet abban, hogy a helyiség felmelegedett, így a bogarak számára is ideálissá vált a környezet.
A konfliktuskezelés mesterkurzusa?
„Van egy olyan rossz érzésem, mintha valaki betört volna az otthonunkba és ellopott volna valamit” – reagált az OpenAI kutatási igazgatója arra, hogy a Meta az elmúlt két hétben nyolc alkalmazottjukat csábította el. A cég most „újrakalibrálja” a fizetéseket, és kreatív módszereket keres a tehetségek megtartására.
De nem csak Trump viselkedése érintette meg, új könyve athéni bemutatóján elárulta, előfordult, hogy sírva fakadt a görögországi gazdasági helyzet miatt.
Egy az egyben itt gyártanák a népszerű modellt.
Sehol, senki sincs biztonságban Ukrajnában.
